A Valve nem titkolt célja az, hogy a közeli jövőben meghódítsa a nappalikat, ennek a célnak az elérésében pedig három fronton indítanak támadást: egyrészt saját operációs rendszerrel jelentkeznek, aztán Steam Machines néven egy gépcsaládot bocsátanak ki, valamint egy egyedi kontrollert is piacra dobnak.

A haditerv része az, hogy a cég saját számítógépeket nem fog készíteni, ezek összeállítását és árusítását a partnerekre bízzák, minden mást azonban a fejlesztők végeznek; ők építik, bővíti és támogatják a SteamOS operációs rendszert, valamint csak a Valve gyártja majd a Steam Controller névre keresztelt, ígéretes perifériát -- legalábbis egyelőre.

Ez utóbbi különösen érdekes, hiszen eddig a Valve nevéhez fűződő „hardverek” kizárólag a hivatalos boltban kapható pólók és sapkák voltak, de nyilván nem hűbelebalázs módjára ugranak fejest a hardvergyártásba, sőt alapos mérlegelés után arra jutottak, hogy ez a lépés szükséges, hogy a kontroller olyan formában létezhessen, ahogy azt elképzelték.

A Valve-tól Greg Coomer elmondta, hogy a cég nem kifejezetten sürgeti azt, hogy beszálljon a hardverpiacba, sőt a Steam Controller veszteséges lesz, ugyanis nem egy tipikus gyártó szemszögéből közelítik meg a termék nagy darabszámban történő legyártását.

steam-controller.jpg