• Egyesült a Blizzard és a Vicarious Visions
  • Utóbbi 2005 óta az Activision belsős stúdiója volt
  • Innentől kezdve azonban a Blizzard projektjein fognak dolgozni ők is

Tovább bővült a Blizzard nemrég, a stúdió ugyanis a minap magába olvasztotta a 200 fős Vicarious Visionst. Utóbbi fejlesztőcsapat 2005 óta az Activision alá tartozik, és olyan IP-ken dolgoztak eddig, mint a Skylanders vagy a Crash Bandicoot, de hozzájuk köthető a tavaly elég szép sikereket elért Tony Hawk Pro Skater 1+2 is, innentől kezdve azonban csak a Blizzard belsős projektjeiért felelnek majd.

Érdekesség, hogy a Vicarious Visions igazából már 2019 óta elég szorosan együttműködik a Blizzarddal a Diablo kapcsán: az ilyen témákban általában igen jól értesült Jason Schreier szerint egész konkrétan a Diablo 2 Remake készítésén ügyködnek. Schreier azt is elárulta, hogy ez a projekt eredetileg a Blizzard régi klasszikusok felújításán dolgozó Egyes Csapatánál készült, akiknek olyan címeket köszönhettünk, mint a Starcraft Remastered vagy a Starcraft 2, azonban a Warcraft 3 Reforged bukása után a fejesek végül elvették tőlük a Diablo 2 Remake-et, nem sokkal később pedig a csapatot is feloszlatták szép csendben.

diablo-2-no-remaster-01.jpg