• Idén csak 32 ország indulhat a Hearthstone Global Games tornán
  • Magyarország is kikerült az indulók köréből
  • Több játékos is negatív kritikát fogalmazott meg

A Blizzard bejelentette, hogy 2017 és 2018 után az idei évben is megrendezi a Hearthstone Global Games tornát, melynek különlegessége, hogy nem egyéni játékosok, hanem négyfős csapatok küzdenek egymással, akik egy-egy nemzetet képviselnek. Egy fontos változás azonban történt: az eddigi 48-ról 32 résztvevősre csökkentették a mezőnyt, ami azt jelenti, hogy 16 ország hoppon maradt.

magyarorszagot-is-kihagytak-az-idei-hearthstone-global-gamesbol.jpg

A rossz hír, hogy a kimaradók között ott van Magyarország is, amely két éve a Top 24-ig, tavaly pedig a Top 41-ig jutott. De akadnak még meglepőbb hiányzók is, mint például Bulgária, amely tavaly a legjobb hat nemzet között zárt, de két éve is Top 24-es helyezést ért el. Az említetteken kívül Ausztria, Chile, Fehéroroszország, Finnország, Horvátország, Indonézia, Izrael, Kazahsztán, Malajzia, Peru, Portugália, Svájc, Szlovákia és Vietnam maradtak még ki, de a tavaly csalás miatt kizárt Tajvan például újból ott lehet. A teljes mezőnyt itt nézhetitek meg.

hearthstone-global-games-logo.jpg

A Twitteren rengeteg negatív kritikát kapott a Blizzard a döntés miatt azon országok Hearthstone-játékosaitól, akik emiatt nem vehetnék részt idén a HGG-n. Köztük ott voltak természetesen a jól ismert magyar kártyások is, mint az eddig mindkétszer beválogatott PenhaDani, de a tavalyi csapat tagja, SteveFrench, illetve az elmúlt egy év egyik legsikeresebb magyar Hearthstone-osa, CheeseHead is megszólalt, aki szinte biztosan ott lett volna a csapatban idén.

"Az, hogy Magyarország, illetve több kisebb ország is kimaradt idén a HGG-ből, óriási baromság. Úgy tűnik, hogy nyernünk kell Bukarestben [itt lesz a következő nagy HS-verseny - a szerk.], hogy megmutassuk, mi is létezünk."

"Elég nagy szívás, amikor az országodból egyedüliként kijutsz két Masters Tour versenyre is, majd meglátod, hogy nem fogtok részt venni a HGG-ben."

"Örülök, hogy Magyarország nem fog részt venni a HGG-ben, így legalább nincs okom arra, hogy feltelepítsem azt a sz@rt."