Amikor megjelent a Dreamfall Chapters első két epizódja, mindenféle technikai problémák nehezítették meg a kaland élvezetét: lassulások, összeomlások és a megadottnál jóval magasabb követelmények. A Red Thread Games jelezte, hogy javítani fogják a hibákat, és ennek neki is álltak, ám hamar világossá vált, hogy túl nagy fába vágták a fejszéjüket.

A játék problémáira a Unity 5 jelentette a megoldást, de mivel a portolás kezdetekor még maga a motor is bugoktól hemzsegett, egy rémálommá változott a munka, vagy, ahogy a stúdió vezetője, Ragnar Tørnquist fogalmazott, egy való életbe helyezett túlélőszimulátorrá.

A terv az volt, hogy az átiratot majd pár fejlesztő pár hónap alatt elkészíti, ehelyett az év egyharmada ráment a munkára, és a vártnál kétszer annyi programozót kellett erre átcsoportosítani. Az egész művelet 100 ezer dollárba került, és Tørnquist azt mondta nagyon úgy vélte, ezzel vége a stúdiónak.

Végül persze sikerült a feladat, a hét elején kiadott patch pedig drámai javulást hozott. A memóriahasználat 50-200% közötti javulást mutat, az árnyékok már kétszer olyan messziről is kirajzolódnak, a gépigényt pedig optimalizálták. Ezen kívül a játék már támogatja a 64 bites operációs rendszereket, illetve kijavítottak egy rakás hibát is.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!