• Óriási érdeklődés övezte az Assassin's Creed Valhalla premierjét
  • Kétszer annyi játékosuk volt, mint az Odyssey megjelenésénél

November tizedike nem csak az Xbox Series X megjelenése miatt volt fontos nap az idei videojátékos naptárban, hiszen ekkor debütált az év egyik legnagyobb szoftveres újdonsága, az Assassin's Creed Valhalla is, amely úgy tűnik, egészen biztosan nagy siker lesz, az első napon ugyanis óriási volt az érdeklődés.

A Ubisoft bejelentette, hogy a premier napján kétszer annyi játékosuk volt, mint az Assassin's Creed Odyssey esetében, a nextgen verziók pedig további extra lendületet adhatnak.

"Örömteli látni a fogadtatást a játékosok részéről, rendkívül büszke vagyok arra, amit a csapataink elértek az Assassin's Creed Valhallával, mely az elődei csodálatos sikereire épít. A koronavírus-járvány tükrében hihetetlen teljesítmény a csapatainktól, hogy sikerült elkészítenünk a játékot nem kevesebb mint hét platformra. Alig várjuk, hogy egy olyan alkotással köszönthessük a játékosokat Xbox Series X|S és PS5 platformokon, amely szabadjára engedi az új hardverek erejét. Izgalmas ünnepi szezonnak nézünk elébe, melynek úgy néz ki, hogy az Assassin's Creed Valhalla az egyik legnagyobb sikercíme lesz" – nyilatkozta a Ubisoft elnöke, Yves Guillemot.