Valve Steam
Nemsokára Linuxon is hódít majd a Steam

A Linuxot sokan remek operációs rendszernek tartják, de mivel játszani nem nagyon lehet rajta, az egyszeri játékos rá van kényszerítve a Microsoft megoldására. Legalábbis egyelőre, ugyanis a Valve nem is olyan régen bejelentette, hogy a Steammel meghódítja a nyílt operációs rendszer világát, több száz, eddig elérhetetlen játékot honosítva meg rajta. Mindennek oka annyi, hogy Gabe Newell utálja a Windows 8-at, és bár nekünk egyelőre semmi bajunk az MS új programjával, a linuxos nyitásnak mindenképpen örülünk.

A Valve megígérte, hogy a linuxos Steam októberre készen fog állni a bétatesztelők befogadására, a csapat pedig állta is a szavát, mert immár bárki regisztrálhatja a saját fiókját, ha részt szeretne venni a programban. Ugyanakkor Gabe-ék első körben a tapasztaltabb Linux-használókat szeretnék megszólaltatni, mert a rendszerben még sok hiba előfordulhat. Ha te úgy érzed, hogy ebbe a körbe tartozol, töltsd ki a hivatalos kérdőívet, és reménykedj, hogy rád esik a választás.

Egyébként megsúgjuk, hogy a következő PC Guru magazin teljes játéka steames lesz!