Most már szinte borítékolható, hogy gőzerővel készül a Marvel's Spider-Man 3

Az IMDb oldalán is feltűnt az Insomniac Games következő, egyelőre hivatalos bejelentés előtt álló játéka, ráadásul a rendezőket is leleplezte a portál.

Rengeteg fejlesztőcégnek kellett már megtanulnia, hogy milyen kitartóan tudnak tevékenykedni a különböző hackerek és hackercsoportok (leginkább a Rockstar Games tudna erről mesélni a GTA 6 kapcsán), ebbe a sorba pedig a PlayStation Studios egyik legtehetségesebb csapata, az Insomniac Games is be kellett, hogy álljon. 2023. december 12-én ugyanis hackertámadás érte a Marvel's Spider-Man 2 és a Ratchet & Clank-széria fejlesztőit, és mivel a stúdió nem engedett a zsarolásnak, a Rhysida névre hallgató brigád közzétette a megszerzett adatokat, köztük a vállalatnál készülő játékok listáját. A sajnálatos esemény miatt idő előtt megtudtuk, hogy a szeptember 15-én érkező Marvel's Wolverine mellett egy Venom spinoffal, a Marvel's Spider-Man 3-mal, egy új Ratchet & Clank-felvonással, valamint egy X-Men-játékkal is készül a csapat. Időközben persze változhattak a cég tervei – a Venom mellékágnak például már be kellett volna futnia –, ám egyre biztosabb, hogy az Insomniac gőzerővel hegeszti a negyedik Pókember-játékát.

Forrás: Steam
Forrás: Steam

A Marvel's Spider-Man 3 ugyanis feltűnt a leginkább a filmek és sorozatok értékelésére szolgáló IMDb oldalán, ami ugyan nem vehető hivatalos bejelentésnek, de mindenképp optimizmusra adhat okot. Az adatlap ugyan meglehetősen hiányos, de azért kiderül belőle, hogy visszatér a második felvonás rendezőpárosa, Bryan Intihar és Ryan Smith, Peter Parkert pedig ezúttal is Yuri Lowenthal fogja megszólaltatni. Az „in production” jelzés is elég sokatmondó, hiszen ez azt jelenti, hogy már ténylegesen fejlesztés alatt áll a vélhetően csak PS6-ra megjelenő (persze az is lehet, hogy cross-gen címet kapunk) kaland, bár ez annyira nem meglepő, tekintve, hogy küszöbön a Marvel's Wolverine debütálása.

Nem ez egyébként az első kézzelfogható bizonyíték arra, hogy az Insomniac nem engedi el a hálószövő(k) kezét, Ben Jordan, Peter Parker arcmodellje ugyanis már hónapokkal ezelőtt megerősítette, hogy ismét együtt dolgozik a stúdióval – nem nehéz kitalálni, hogy miről is van szó. A Pókember: Vadonatúj nap gigantikus sikeréből (a legújabb MCU-film magabiztosan menetel a kétmilliárd dolláros globális bevétel felé) kiindulva garantált, hogy a Marvel's Spider-Man 3 nyomtatni fogja a pénzt a PlayStation számára, most már csak az a kérdés, hogy mikor számíthatunk a hivatalos leleplezésre?

Borítókép forrása: Steam