• Befutott a Last Oasis második szezonja
  • Ez egy posztapokaliptikus világban játszódó, nomád törzsekre kihegyezett MMO
  • Ami márciusban igen csúnyán elhasalt már egyszer

Noha a Last Oasis már idén márciusban megjelent, nem a ti hibátok, ha még soha sem hallottatok róla. A Donkey Crew alkotása ugyanis közvetlen a rajt után igen csúnyán elhasalt, és az azóta beérkezett kritikákat illetve a steamcharts számait elnézve a játékosok a rajt óta sem kedvelték meg igazán a nomádokra fókuszáló MMORPG-t.

Mindez azonban nem törte le a fejlesztők lelkesedését, akik nemrég bejelentették, hogy elrajtolt a második szezon, melyben az első szezonban tanultak alapján jelentősen átalakították a játékot. Változtak például a spawn pontok és átalakultak a járművek is, valamint rengeteg más, apró újdonságra is érdemes számítani, melyeket a játékosok visszajelzései alapján készítettek el a fejlesztők.

A második szezon jótékony hatása egyébként már látszik is: egyrészt a játékosszám is megugrott a debütálása óta, másrészt pedig a visszajelzések is jóval pozitívabbak lettek.