Előre szólunk, hogy ha nem akarod elfüstölni a felfedezés örömét és a játék puskaporát akkor jobb, ha tudod, hogy az alábbi írás és videó spoilereket tartalmazhat - most, hogy ezt letudtuk, lássuk kit is tisztelhetünk Jaal személyében.

Az angarai egy igen fejlett technológiával rendelkező faj, náluk talán már csak a Kett fejlettebb, mellesleg ők voltak az utolsók akivel összehozta őket a sors és a találkozás végkimenete a rabsors lett, így talán érthető, hogy kissé bizalmatlanok az új jövevényekkel, vagyis velünk szemben. Általános jellemvonásuk továbbá, hogy nem szégyellik érzelmeik végletekbe menő kifejezését: ha boldogok, a nyakadba ugranak; ha haragszanak, nyakon vágnak.

Maga Jaal pedig, mint már említettük a Kett ellen létrejött angarai ellenállás egyik hadnagya, de nem elégedett életével, sem a mozgalomban nemesi család sarjaként elfoglalt pozíciójával. Csapatunkhoz pedig azért csatlakozik, mert az angaraiak megfigyelőként küldik a tempest fedélzetére, melyet első pillanattól kezdve az otthonaként, legénységét pedig családjaként kezeli.

 

Most, hogy jól elspoilereztük Garrett 2.0-át (szóltunk előre), muszáj megkérdeznünk: nektek szimpatikus Jaal?