• Pénteken debütált a Mass Effect Legendary Edition
  • Ami egyből a Steam eladási listájának az élére ugrott
  • Ezzel párhuzamosan pedig a BioWare legerősebb steames rajtját is bemutatta

A Mass Effect egy legendás trilógia, ami múlt hét pénteken megkapta a méltó felújítását is. A Mass Effect Legendary Edition ugyanis mindhárom alapjáték kipofozott verzióját, és az azokhoz megjelent több mint 40 DLC-t is tartalmazza, ráadásul a ráncfelvarrás is elég jelentős lett, főleg az első rész esetében, ami azért már eléggé megöregedett.

Erre pedig a jelek szerint a játékosok is felfigyeltek, akik egyből rávetették magukat a felújított klasszikusra. A program ennek megfelelően elhódította a Steam eladási listájának az első helyét, egyben pedig 59 ezer játékost szegezett a képernyők elé egyszerre, amivel a BioWare történelmének legerősebb steames rajtját produkálta (bár érdemes megjegyezni, hogy az EA címeit jó ideig nem lehetett elérni itt), sőt, a kiadó teljes portfóliójában is csak az Apex Legends tudta maga mögé utasítani.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!