• Május 9-én lesz a következő State of Play adás
  • A MediEvil mellett egy teljesen új játék is benne lesz

Néhány héttel ezelőtt a Sony is rátért a Nintendo által kitaposott, és egy ideje már a Microsoft által is követett útra: elindították State of Play című műsorukat, amely időről időre online adások formájában tárja majd elénk a várható playstationös újdonságokat. Most bejelentették, hogy mikor várható a következő: május 9-én (csütörtök) éjfélkor lesz az élő közvetítés.

medievil-es-egy-uj-jatek-izgalmas-state-of-play-adassal-jelentkezik-a-sony.jpg

Maga a műsor ugyan csak 10 perces lesz, izgalmakban azonban nem lesz hiány, hiszen egy hosszabb pillantást vethetünk majd a mostanság nem igazán mutogatott MediEvil remake-re, emellett egy teljesen új játékot is bemutatnak majd, illetve a már ismert címek kapcsán is számíthatunk friss infókra. Kíváncsian várjuk!

medievil-es-egy-uj-jatek-izgalmas-state-of-play-adassal-jelentkezik-a-sony-2.jpg