Talán néhányan még emlékeznek arra, mikor 2009-ben a Deep Silver bejelentette, hogy egy új játékot fog kiadni. A projekt a Ride to Hell címet kapta, s a játékosoknak a 60-as évek motoros kultúráját mutatta volna be. A bejelentést követően ugyan érkezett pár hír a játék hogylétéről, ám szépen lassan mindenki elcsendesült, s így négy év után jogosan hittük azt, hogy a játéknak befellegezett, s a kiadó szépen csöndben elkaszálta az egészet -- a látszat azonban néha csal, a motorosokat pedig nehéz megölni; a fejlesztés továbbra is zajlik.

A Deep Silver, a Koch Media játékokkal foglalkozó ága, a múlt héten történt szivárgást követően ma erősítette meg: a látszat ellenére a Ride to Hell továbbra is készül, de az persze már nem derült ki, hogy mikorra várható a megjelenés vagy, hogy egyáltalán még a jelenlegi konzolgenerációról van-e szó. Könnyen meglehet, hogy az évek során dobták az eredeti koncepciót, és az új generációs konzolokra nyergeltek át.

Az Amazonon egyébként még most is előrendelhető a játék PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra, ám ez nem sok mindent jelent, az áruház ugyanis december 31-ét tüntette fel megjelenési dátumként, ami ugyebár finoman szólva sem reális.