• Frissült az Elden Ring hivatalos honlapja
  • Felkerült a PEGI előzetes korhatár-besorolása

Továbbra is türelmetlenül várja a játékosközönség, hogy végre sor kerüljön a 2019-es E3-on bejelentett Elden Ring valódi leleplezésére, és nem kizárt, hogy hamarosan véget ér a várakozás, a játék hivatalos honlapjára felkerült ugyanis a PEGI előzetes korhatár-besorolása – fedezte fel a reddites rajongóközösség.

Maga a 16-os plecsni önmagában nem újdonság, hiszen korábban látható volt például az előzetesben is, a hivatalos weboldalon ugyanakkor ezidáig nem szerepelt – az pedig mindenképpen intő jel, hogy a Bandai Namco frissítette a honlapot.

megindult-a-mozgolodas-az-elden-ring-hivatalos-weboldalan.jpg

Egy ideje már suttognak arról egyébként, hogy 2021 első negyedévében jöhet a Dark Souls mögött álló Mijazaki Hidetaka és George R. R. Martin (A tűz és jég dala) közös alkotásának leleplezése: többek között a VentureBeat gyakran szivárogtató írója, Jeff Grubb is utalt nemrég arra, hogy már nincs messze a várva várt bemutató.