• Csak nyáron jelenik meg a Planetside Arena
  • Az előrendelők pénzét visszatérítik

A Planetside Arena ugyan kisebb, mint a Planetside 2, de még így is hatalmas, 250v250 csatákra csábít, az elmaradhatatlan battle royale mód mellett. Az eredeti tervek szerint január végén jelent volna meg a játék, ezt később márciusra tolták, a zárt béta lefutása után most azonban úgy döntött a fejlesztő Daybreak Game Company, hogy jobban járnak, ha nyárra, a Playstation 4 verzió megjelenéséig eltolják a rajtot.

Pontos indokkal nem szolgálnak a bejelentés kapcsán, de mindenkit biztosítanak afelől, hogy alaposan finomhangolják a játékot a megjelenésig. A korai hozzáférésű “Founder’s Season” ezzel eltörlésre került, az előrendelők pedig visszakapják a pénzüket, amíg a dátum nem lesz biztos, addig az újra-előrendelési lehetőség (Jézus!) sem adott. Könnyen elképzelhető, hogy az Apex Legends meglepetésszerű berobbanásának is köze van a csúszáshoz, de az is lehet, hogy tényleg csak a Playstation verzióhoz igazítják a megjelenést.

planetside-arena-trio.jpg