• A Project Scarlett továbbra is két konzolt takar a Kotaku szerint
  • Az erősebb Anaconda mellett a lemezmeghajtó nélküli Lockhart is készül

Már nagyon régóta hallani arról, hogy a mostani generációhoz hasonlóan a következőt is két konzolvariánssal képzeli el a Microsoft: az Xbox One X utódja Anaconda, az Xbox One S-é pedig Lockhart néven fut. És bár az E3 után úgy nyilatkoztak, hogy a Project Scarlett - így hivatkoznak a nextgen hardverprojektjükre - egyetlen masinát takar, a Kotaku értesülései szerint az eredeti tervek nem változtak.

megis-keszul-a-lemezmeghajto-nelkuli-xbox-utod.jpg

Az oldal azt írja, hogy a high-end Anaconda mellett a belépő szintű Lockhart is készül, mely az idén megjelent Xbox One S All-Digital Edition által kitaposott úton megy majd tovább, vagyis nem lesz benne lemezmeghajtó.

A két változat között a hardveres teljesítményt tekintve is lenne különbség, hasonlóképp, mint a mostani generációban. Az Anaconda esetében a cél a 4K / 60 fps elérése, míg a Lockhartnál a 60 fps mellé 1440p felbontás párosul, ha hihetünk a híreszteléseknek.

Reméljük, hogy a Microsoft minél előbb tiszta vizet önt a pohárba, ugyanakkor komoly esély van arra, hogy a jövő évi E3-ig nem nagyon fogunk hallani konkrétumokat a következő generáció kapcsán.