Azt már sejtettük, hogy a Scarlett-projekt keretében a Microsoft két különböző Xboxot fejleszt, az viszont meglepő, hogy 2020-ig négy új Xbox konzol kerül a piacra, már ha lehet hinni a Thurrott nevű oldalnak – anno ugyanez az oldal adott hírt a Scarlett-projekt létezéséről is, amit később Phil Spencer megerősített. Szóval van okunk hinni.

Szóval, 2019-ben két új Xbox konzollal gyarapodhatunk, az egyik a lemezmeghajtó nélküli, kizárólag streamelhető játékok futtatására alkalmas Maverick lesz, AMD Picasso APU-val. A másik az Xbox One S egy lehúzott áru, xCloud-ra épülő, de lemezmeghajtóval ellátott változata, az Anthem V2.

2020-ban pedig jön az Xbox One X és az Xbox One S utódja. Előbbi az Anaconda vagy Scarlett Pro névre hallgat, és csúcsteljesítményű konzolnak ígérkezik. Az S-t pedig a Lockhart, avagy a Scarlett Arcade váltja. Elvileg mindkettőnek lesz lemezmeghajtója, de az Anaconda kap egy felhőalapú változatot is.

A Thurrott emellett említi a Cincinnati kódnéven futó kontrollereket, a Danta fejlesztői készletet, az xboxos és PC-s fejlesztést segítő GameCore fejlesztői platformot, valamint a Roma nevű digitális szolgáltatást, amelynek keretében személyre szabható Xboxot rendelhetünk magunknak.

Ha mindez igaz, akkor elmondható, hogy a Microsoft igencsak ráfekszik a 2019-es és 2020-as évre, és nem csak konzoljait, de szolgáltatásait és technikai apparátusát is az új, PC és konzol közti határt elmosó, felhő alapú szolgáltatást célzó irányvonalra állítja át.

xbox-one-s-03.jpg