• Május 7-én jelenik meg a Resident Evil Village
  • Ráadásul újgenerációs konzolok mellett PS4-re és Xbox One-ra is
  • A fejlesztők emellett a játékmenetet is bemutatták nekünk

A Resident Evil Village kapcsán mostanában nem igazán érkeztek friss hírek, a mai Resident Evil Showcase keretein belül azonban a Capcom alaposan kitett magáért ezen a fronton. Bejelentették például, hogy a horrorszéria következő része május 7-én debütál, és azt is elárulták, hogy az előzetes ígéreteknek megfelelően végül PC, PS5 és Xbox Series X/S mellett végül PS4-re és Xbox One-ra is meg fog jelenni a játék.

Ez azonban még nem minden, ugyanis a játékmenet is bemutatkozott. Ezek alapján változatos ellenfelekre és rengeteg fejtörőre számíthatunk majd, valamint feltűnt a színen néhány komolyabb ellenfél is, például az előző trailer alapján felkapott vámpír hölgy lányai is.

Ha pedig megjelenés előtt szeretnétek kipróbálni a játékot, akkor külön jó hír lehet, hogy a Resident Evil Village két demót is kap. Ezek egyike a már most is elérhető, Maiden névre keresztelt, PS5 exkluzív program, amiben egy rejtélyes karaktert terelgethetünk a videókban többször látott kastély pincéjében, míg minden más platformra valamikor tavasszal érkezik egy másik, ettől teljes mértékben eltérő próbalehetőség.

Nektek hogy tetszik a Resident Evil Village ezek alapján?