A Hello Games az utóbbi hónapokban mély hallgatásba merült a közöségi oldalain, azonban most ismét életjelt adott magáról. A No Man's Sky pillanatok alatt lett a legjobban utált játék a Steamen, de a fejlesztőstúdió hamarosan kiadja a Foundation Pack nevű frissítést, ami az ígéretek szerint alapvető változásokat hoz és indít el a No Man's Sky-ban. A szeptember végén megjelent 1.09-es számot viselő update óta csak ezen dolgoztak a Hello Games munkatársai, akik azt mondják, nem ez lesz a legnagyobb frissítés, de ez lesz az, ami mindent megváltoztat, mert ők figyelnek és meghallgatják a játékosaikat, A No Man's Sky most egy még hosszabb útra indul, a Hello Games pedig reméli, hogy azok, akiknek megvan a játék, csatlakoznak ehhez az új kalandhoz.
Megszólalt a Hello Games, a No Man's Sky frissül
Több hónapnyi hallgatás után a Hello Games közleményt adott ki, a No Man's Sky pedig újabb frissítést kap.
Támogass minket!
A PC Guru februárban indította el támogatói programját, azzal a céllal, hogy az új, online érában is segíthessétek a magazin hosszú távú működését. A közösségi támogatáson keresztül biztosítható, hogy még több hírrel, teszttel, előzetessel, kritikával, beszámolóval, videóval és egyéb érdekességgel kedveskedhessünk számotokra.
Kapcsolódó információk
No Man's Sky megjelenés:
2016. augusztus 12.
No Man's Sky gépigény:
CPU: 3200 MHz,
RAM: 8192 MB,
VGA: 1536 MB,
HDD: 10 GB
Kapcsolódó hírek
Címkefelhő
Játékadatlap
No Man's Sky
No Man's Sky megjelenés
PC 2016. augusztus 12.
PS4 2016. augusztus 09.
XBOX One 2018. július 24.
NS 2022. október 07.
XBOX X 2020. november 10.
PS5 2020. november 12.
Esport1 Hírek
Ajánló
Legnépszerűbb
Digitális PC Guru 34
34 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 11. 16:06 by superboy520 |Duke Nukem Manhattan Project 35
35 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 09. 12:48 by Carmageddon4 |Sacred sorozat 281
281 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 13:04 by Carmageddon4 |The Elder Scrolls Online 88
88 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 05. 06:20 by corporalkayne |Europa Universalis játéksorozat 179
179 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:13 by Carmageddon4 |Sziget fesztivál 32
32 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 04. 18:11 by Carmageddon4 |Agent 5
5 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 03. 13:19 by Carmageddon4 |Condemned 57
57 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. november. 01. 23:04 by Carmageddon4 |Half-life 2 és epizódjai 2 031
2 031 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 18:56 by Carmageddon4 |Metal Gear Solid széria 127
127 hozzászólás | Legfrissebb: 2025. október. 31. 16:59 by Carmageddon4 |Iratkozz fel hírlevelünkre
Bankkártyás fizetés
További részletek:
Olvastad már? ×
PS5-re, Series X/S-re és Switch 2-re is érkezik a Red Dead Redemption!
2025. november. 14. 11:00 | 0

Kb csak a trollokat tudták volna etetni, amíg nem mutatnak valamit addig tök fölöslegesen ígérgethették volna az updateket.
pedig rohadt jó egész csak tartalom nincs benne