Májusban alaposan fellendülni látszott a mozik bevétele, amiben feltehetően nagy szerepe volt olyan csúcsprodukcióknak, mint például a Godzilla Kong ellen vagy a Szörnyella. Most hétvégén viszont jóval alacsonyabb profitot számláltak az észak-amerikai filmszínházak, mint amire számítottak.

mv5bzteymzzhogytnmniyi00mtg3lwi4mditzwe4nwqwnji5mzjhxkeyxkfqcgdeqxvyodk4otc3mtyv1.jpg
(A kép forrása: IMDB)

In the Heights - New York peremén

A Warner 20 millió dolláros hétvégi bevételt remélt előzetesen a Lin-Manuel Miranda musicaljét 55 milliós költségvetésből adaptáló filmtől, annak viszont még 13 milliót sem sikerült szereznie három nap alatt. A washongtoni Heights negyedben játszódó történet főhőse egy nehéz sorsú bódés, aki felfedezi, hogy boltjában egy nyertes lottószelvényt adtak el.

Hang nélkül 2

Sokkal derűsebbek lehetnek John Krasinskiék, a Hang nélkül második epizódja ugyanis újabb 11,4 milliót fialt. A három hete debütált horror ezzel a hazai piacon legyűrte a Godzilla Kong ellent, és 108 milliójával a járványidőszak legsikeresebb amerikai mozipremierje lett, globálisan pedig 161 milliós bevételnél jár.

A második részben visszatérnek Emily Blunték, és egyszerre követhetjük a családot – a Cillian Murphy és Djimon Hounsou alakította új karakterek oldalán – a posztapokaliptikus világban, illetve láthatjuk flashbackeken keresztül a szörnyinvázió kitörését.

mi-meg-a-masodikat-varjuk-a-paramount-azonban-mar-a-harmadik-hang-nelkul-filmet-tervezi.jpg

Démonok között 3

A múlt hétvégi győztes sem teljesített rosszul. A Démonok között 3 az elmúlt napokban 10,9 milliót gyűjtött, nemzetközileg pedig összesen már 111 millió dollár értékben váltottak rá jegyet.

Az igaz történet alapján készült filmben Warrenék hírnevüket teszik kockára, amikor egy gyilkossági ügyben a vádlott mellé állnak. Utóbbi azt hangoztatja, és csak Warrenék hisznek neki, hogy démoni erők szállták meg, amikor a szörnyű bűncselekményt elkövette.

További sikerek

Amerikában bemutatták a Nyúl Péter 2. - Nyúlcipő című animációs vígjátékot is, ami 10 millió, a Disney több hete futó Szörnyellája pedig ezúttal 6,5 millió dollárt termelt. Ezzel utóbbi 129 millió felé tornázta mozis jövedelmeit.

Az MTI közleménye megjegyzi, hogy a hétvége számai ugyan visszafogottak voltak, nagy kasszasikerek – köztük a Halálos iramban 9 és a Fekete Özvegy – várhatók még a nyáron. A friss magyar premiereket itt láthatjátok.

mv5bmzc5ztkwztgtyji0mc00yte1lwfjnjytnjdkmzrhnmu2mmvmxkeyxkfqcgdeqxvyotk3otu2mjmv1.jpg