• Christopher Nolan az atombomba fejlesztéséről és J. Robert Oppenheimerről készít filmet
  • Valószínűleg nem a Warner gondozásában készül új munkája, a Netflix már bejelentkezett érte
  • Cillian Murphy az egyetlen színész, akinek a szerepét tudni véli az amerikai sajtó

Kevés szerző munkásságát követi ma olyan élénk figyelemmel a közönség, mint Christopher Nolanét. A Memento, az Eredet, a Batman-trilógia, a Csillagok között és a Dunkirk rendezője legutóbb tavaly nyáron jelentkezett Tenet című munkájával, ami máig a járványidőszak egyik legsikeresebb filmje. A hagyományosan a Warner Bros. égisze alatt működő Nolan azonban összerúgta a port a hollywoodi óriással, amikor az utolsó pillanatban, az alkotók megkérdezése nélkül jelentette be, hogy mozikban és az HBO Maxen párhuzamosan mutatja be produkcióit. A Deadline értesülései szerint a brit filmkészítő új stúdiót keres következő filmjéhez, aminek részleteiről is beszámolt a patinás portál.

Az atombomba II. világháború során történő fejlesztésére és főként J. Robert Oppenheimer szerepére koncentrál majd a film. A konkrét történetről többet egyelőre nem tudunk, de valószínűleg feltűnnek benne a magyar tudósok is, illetve Cillian Murphy szerepéről számoltak be a források. Utóbbi játszott már A sötét lovag-trilógiában, az Eredetben és a Dunkirkben is, tehát lassan olyan állandó Nolan-színésszé válik, mint Michae Caine (akinek egyébként sokat méltatott új filmjéhez nemrég befutott az első trailer).

Hivatalos bejelentés egyelőre nem érkezett és premierdátumot sem hirdettek. Bár a Netflix filmes részlegének vezetője, Scott Stuber elmondta, hogy mindent megtesznek, hogy magukhoz csábítsák Nolant, a fentiek tükrében nehéz elképzelni, hogy végül a streaming platformon kössön ki a mozifanatikus direktor munkája. Ti láttok fantáziát az atombombás történetben?

christopher-nolan-tenet.jpg
(A kép forrása: Uncrate)