A Meridian: New World az Elder Games, egy gyakorlatilag egyetlen fejlesztőt számláló magyar „csapat” RTS-e, mely valamikor 2014 tavaszán készül megjelenni, kizárólag PC-re. A játékról már írtunk egy előzetest, de akkor még csak videót és képeket láthattunk belőle. Most viszont, hála a Gamescomnak, magunk is kipróbáltuk a Meridian: New Worldöt, hogy saját kézből számoljunk be nektek tapasztalatainkról.

Vár az új világ!

A Meridian: New World története szerint az emberiség „kissé” túlszaporodott a 30. századra, így eljött az idő új Földet keresni, a Meridiannak nevezett távoli planéta pedig alkalmasnak találtatott e célra. Az Egyesült Föld kormánya a helyszínre küldött egy viszonylag kicsiny osztagot, hogy készítsék fel a bolygót a kolonizálásra. A küldetés sikerrel zárult, a Meridian kész fogadni a haldokló Földről elvándorló emberiséget -- ám ekkor egy különös vészjelzést fog a CCS Magellan legénysége: egy ismeretlen fiatal nő a Meridian túloldaláról küld segélykérést egy vírusfertőzés miatt, ami azért különös, mert a felszínt csak Daniel Hanson kapitány emberei érintették hivatalosan.

Hanson, akit a játékos alakít, ki akarja deríteni, mi történt azon a titokzatos emberi bázison, de mielőtt ezt megtehetné, fegyveres katonák szabotálják a Magellan energiaellátását. Bár az általunk kipróbált pre-alfa demó mindössze két teljes értékű küldetést tartalmazott, már ennyi idő alatt is leszűrhető volt, hogy az anyahajó fedélzetén áruló garázdálkodik, aki a roppant felkészült ellenséges hadsereg kezére játssza Hansonékat.

A történet a Meridian: New Worldben sarkalatos pont: mivel a játék nem tartalmaz majd multiplayer módot, ezért muszáj izgalmas sztorival előrukkolni, ami leköti a StarCrafton nevelkedett játékosokat. Így aztán a megszokott átvezető videós megoldást egy kis szerepjátékos beütéssel bolondította meg az Elder Games. A küldetések között mindig visszatérünk a CCS Magellan fedélzetére, hogy egyedül Danielt irányítva sétálgassunk a hajón. Ilyenkor beszédbe elegyedhetünk a három legfőbb karakterrel: Jennyvel, akinek mindig vág az esze, Jeffrey-vel, aki körül tuti nem stimmel valami, és Cole-lal, aki a demóban nem zavart sok vizet. A beszélgetések dialógusablakokon át működnek, válaszopciókkal, a karakterek pedig Daniel stílusához mérten reagálnak. Ez a történet szempontjából később kiemelten fontos lesz, legalábbis Tarsoly Ede, a játék alkotója szerint. A demó alapján azonban csak annyit tudunk megerősíteni, hogy a beszélgetések érdekesek, és szimpatikus, hogy minden egyes dialógus teljes angol szinkront kapott.

A Magellan egyébként méretes hajó. A térképszobán túl, ahol a küldetéseket vehetjük fel, találunk különböző terminálokat, melyek segítenek megismerni a játék háttérvilágát. Az enciklopédia, a legénységinformáció és az egységek ismertetésére szolgáló konzol mind-mind érdekes infókkal lát el minket, sőt, akad még egy rejtélyes kapitányi számítógép is, ami minden bizonnyal a már emlegetett áruló felkutatásában lesz segítségünkre a teljes verzióban.

Csatába!

A Meridian: New World  gamescomos pre-alfa demója két küldetést tartalmazott: az elsőben az volt a feladat, hogy kihúzzuk az erősítésig, a másodikban pedig egy ellenséges bázis megsemmisítése volt a cél. A kezdet talán kicsit klisésnek bizonyult, de a Magellanon lefolytatott beszélgetések és az ügyesen játékba ültetett, egyáltalán nem fárasztó oktatómód elfeledtette velünk, hogy kismillió ilyen missziót oldottunk már meg más RTS-ekben. Ráadásul a második, havas pálya kifejezetten változatosra sikeredett: először egy alacsony létszámú osztaggal kellett megritkítanunk az ellenséget, majd átlopakodnunk a térképen a bázisunkig. Ekkor a játék piros színű koncentrikus körökkel jelezte az ellenséges egységek látóterét, így segítve a manőverezést. Ezt követte a tipikus egységgyártós, felkészülős szakasz, majd egy mindent eldöntő, végső támadás.

A Meridian: New World játékmenete hozza az elvárható RTS-megoldásokat. Adott a chimerának nevezett bányászó- és építőrobot, mely a közeli kristályokból olvasztja ki a szükséges ellátmányt. Az egységlimitet az elfoglalt terület mérete befolyásolja: mivel a kitermelt kristályt csak a bányaépület képes feldolgozni, nem árt minél többet építeni -- ám ahhoz, hogy építhessünk, hőforrást kell keresni, ami elszórva található csak meg a terepen, tehát a nagyobb seregek megépítése állandó vándorlást és hódítást követel.

Harcolni szárazföldi és légi egységekkel egyaránt lehet. A sima katonák nem sokat érnek, a járművek viszont felszerelhetők géppuskával, plazmafegyverrel vagy ionágyúval. Ezek installálása még gyártáskor eldől, a harcra fejlesztett chimerák pedig nem tudtak építeni vagy termelni. Bár a végső változatban is csak egy játszható frakció várható, az Elder Games állítása szerint az egységek variánsszáma száz fölé rúg.

A már emlegetett RPG-s hatást kívánja fokozni a parancsnoki profil, mely folyamatosan fejlődik és speciális, aktív vagy passzív skilleket nyit meg. A demóban csak egy képesség szerepelt, mely egy kiválasztott egység felgyógyításáért felelt, ereje viszont akár egy kisebb csatát is képes volt befolyásolni. Bár a használatához fel kellett töltődnie egy energiasávnak, és ez kellően visszafogta, azért kíváncsiak leszünk, a többi képesség mennyire lesz hathatós segítség a meccsek alatt.

Csak egyedül megy

És ha már meccsek: a játék kizárólag single-player módban lesz játszható, de a kampányon túl a demó tartalmazott még két skrimish pályát is, választható nehézségű ellenfelekkel. S hogy milyen az MI? Nos, a pre-alfa verzióban egyszerűen brutálisan jó, és ez nem csak az ellenfélre, hanem a saját egységeinkre is igaz. Az útkeresési rutin simán példát mutathatna sok nagy RTS-nek.

A Meridian: New World Gamescom 2013-as változata egy kétmagos AMD processzoron, 6 GB RAM-on és egy GeForce GTX 550-es videokártyán stabil 60 fps sebességgel futott, maximális grafikai beállítások mellett. A minimum gépigény jelenlegi ismereteink szerint hasonló procit és egy DX10-es VGA-t jelent majd, ami a remek grafikai effektek láttán teljes mértékben indokoltnak tűnik. A játék pályatervezése és a kellemes, Imperium Galactikát idéző, letisztult dizájn nagyon jól mutatott a monitoron, a fenti exkluzív képek ezt alá is támasztják. Mindehhez pedig remek zene társul, ami bennünket a régi Need for Speed játékok kiváló elektronikus muzsikáira emlékeztetett.

A magunk részéről nagyon várjuk a Meridian: New World megjelenését. 2014 ugyan még messze van, de a németországi demó már meggyőzött bennünket arról, hogy Tarsoly Edére és az Elder Gamesre kiemelten érdemes odafigyelni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Meridian: New World -- Megjelenés: 2014 Q2 -- Gépigény: nem ismert