Amikor kezdetét vette az ipari forradalom, állásukat vesztett dolgozók zúzták porrá a munkafolyamatok egyre nagyobb részét végző gépeket. Mondhatnánk, hogy nem sokat változott az ember, hiszen a technológiai fejlődés előrevetített rémképei ma is nyugtalansággal töltenek el sokakat. Kiváltképp a mesterséges intelligencia, ami egyesek szerint az ember dominanciáját is veszélyezteti a bolygón. Mások a lehetőséget látják bennük egy élhetőbb világ és az egyszerűbben, pontosabban, gördülékenyebben történő munkavégzés felé vezető úton. De hogy gondolkodtak minderről a filmesek? Hogyan változott az MI-ről alkotott kép a különböző korokban? Az alábbiakban felvázoljuk nektek a sci-fi műfaj egyik legfőbb témáját.
Félünk tőle
A sci-fi történetének legszembetűnőbb változása, ahogy Fritz Lang, 1927-es, legendás Metropolisától eljutottunk a Szárnyas fejvadász 2049-ig. Eleinte gonosz gépszörnyként, a humánum ellenségeként jelent meg az MI. A Metropolisban szépséges külsejével, Kubrick 2001: Űrodüsszeiájában intelligenciájával, a nyolcvanas évek népszerű „optimista sci-fije”, a Tron esetében pedig csodálatos hatékonyságával palástolta a „gép” idővel azért felszínre törő gonoszságát. A nagy szemléletváltás évtizede a hetvenes volt, amikor a korábbi, egysíkú ábrázolásmód mellett felmerült az emberi felelősség kérdése is. Először az 1973-as Westworld helyezkedett köztes álláspontra: egyszerre ábrázolta az emberi kizsákmányolást és a technológia megbízhatatlanságát. Michael Crichton filmjében töltekezni vágyó turisták bábuiként alkalmazzák az emberszabású gépeket, amíg azok öntudatra nem ébrednek. 1980-ban jött a az MI változó megítélésnek következő fontos lépcsőfoka, a valaha született egyik legkülönlegesebb koncepciójú sci-fi, a Hármas számú űrbázis. A Harvey Keitel, Kirk Douglas és Farrah Fawcett főszereplésével készült műben Frankenstein módjára teremtenek egy kolosszális fizikai erővel bíró lényt, ami azonban nem másból, mint egy emberi agyból nyeri sötét gondolatait. Ez már egyértelmű jelzés volt arra nézve, hogy az éremnek két oldala van: az ember maga teszi pusztítóvá teremtményét. Mégis, az eddig sorolt művek inkább a bolygó kihasználását és a természettel való mostoha bánásmódot szimbolizálják, vagy éppen a humánum csodáját ünneplik, semmint technológiai-morális kérdésekben merülnek el.
Az MI lelke
Máig mélyen alulértékelt, noha történelmi jelentőséggel bíró film az első Star Trek moziepizód. Robert Wise és Gene Roddenberry lélegzetelállító űroperája vezette be a műfajban a megértésre, szeretetre vágyó MI-t, ám ez 1979-ben még csak amolyan atyáskodó szemlélettel párosult a homo sapiens részéről. Az igazi áttörést Ridley Scott 1982-es, újromantikus sci-fi-noirja, a Szárnyas fejvadász hozta el, amiben nemcsak az ember alkotói felelőssége fogalmazódik meg, de emellett a filmtörténetben először helyezkedünk a gépek helyzetébe, látjuk az ő szemükkel a világot. A lírai film könnyen átélhetővé válik, amikor a hétköznapokban is oly gyakran hangoztatott, az élet rövidségére vagy a világban való kiszolgáltatottságunkra vonatkozó mondatok hagyják el a replikánsok száját. Szemet szúr az is, hogy utóbbiak immár nemcsak gondolkodó, cselekvő, képmásunkra teremtett, sőt érző, hanem autonóm, magukból fakadó személyiséggel bíró lények. Gyönyörű és egyben drámai pillanat, amikor a Szárnyas fejvadász végén az MI emberségből (keresztényi lelkületről) ad leckét üldözőjének, mielőtt fenségteljes módon megbocsát neki.
A kontroll elvesztése
A Terminátor- és Alien-széria szépen eljátszott a mesterséges intelligencia lehetséges jövőbeli szerepköreivel, felvázolta annak romboló és építő hatású eshetőségeit. Az a bizonyos jövő viszont mára lassan beköszönt, az emberiség pedig mintha érdemben még mindig nem került volna közelebb az MI-vel kapcsolatos társadalmi és morális kérdések megválaszolásához. Manapság már nem a gépek tőlünk való függősége, hanem az ember mesterséges intelligencia iránti kiszolgáltatottsága foglalkoztatja leginkább az alkotókat. Az elmúlt években hollywoodi tucatvígjátékokban (pl. Jexi, Szuperagy) és olyan kiemelkedő produkciókban, mint például a Her, a Szárnyas fejvadász 2049 és az Ex Machina, láthattuk, hogy élő emberi kapcsolatok híján szorulunk a technológia gondoskodására. Jelzés értékű, hogy milyen sok film esetében tölti be az MI a szerető és/vagy a társ szerepét. Ezekben a történetekben viszont egyre kevésbé látjuk a teremtett világ ember általi arrogáns kizsákmányolását, amiről azelőtt évtizedeken át beszéltek a sci-fik. Korunk jövőfilmjei a XXI. század emberének apátlanságáról, befelé fordulásáról, elfojtásairól, környezetének egyszerűsödéséről tanúskodnak. Tehát akárcsak a zsáner hetvenes évekig terjedő filmtermésében, általában ma is saját magunkat vizsgáljuk az ember-MI viszony kapcsán. Csakhogy ezúttal kicsit sem dicsőséges a humánum ábrázolása.
Minden korábbinál intenzívebb vita és párbeszéd folyik manapság a mesterséges intelligencia szerepéről, segítő hatásáról, esetleges veszélyeiről. A sci-fi műfaja is hozzájárult a közös gondolkodáshoz az elmúlt száz év filmtermésében. Míg egyes alkotók az emberi lélek csodáját hangsúlyozták, aminek a szerepét sosem szabad félretenni az élet fontos döntéshozatali szituációiban, mások a teremtett világ megértésről, környezetünk jogairól és egyenlő bánásmódról beszélnek. Az utóbbi évtized filmjei már kifejezetten arra ösztönöznek, hogy egy olyan fontos technológiai forradalom küszöbén, mint ahol most áll az emberiség, először magunknak kell éretten viselkednünk, hogy fájdalommentesen, sőt lehetőségként éljük meg a változásokat.
A Digitális Jólét Program keretében létrejött Mesterséges Intelligencia Koalíció egyik célja pedig pont az, hogy a tudatosító kampányokkal, interaktív kiállításokkal és oktatási programokkal a nagyközönség megismerkedjen az MI-vel, valamint a hazai MI-alapú fejlesztésekkel. Ennek az átfogó programkeretnek az egyik állomása az MI kihívás, amely segítségével akár te is megismerheted a mesterséges intelligencia alapfogalmait, a "Bevezetés a Mesterséges Intelligencia világába" kurzus keretében, melyre ezen a linken tudtok jelentkezni.
