Az Adobe Digital Index jelentése szerint a Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain 179 millió dollárt hozott a Konami kasszájába a boltokba kerülése napján. Ez kétszer annyi, mint amennyit a Bosszúállók: Ultron kora hozott a nyitónapján, az ugyanis „csak” 84 millió dollárt zsebelt be.

Persze az sajnos nem derül ki, hogy ebben a digitális eladások is benne vannak-e, ám azokkal együtt vagy azok nélkül, ez mindenképpen szép szám, főleg, ha a készítési költségüket nézzük. A Phantom Pain mindössze 80 millióba került, míg az Ultron kora 250 millióba.

„A játékipar nagyobb, mint ahogy azt a legtöbb marketinges gondolja” – mondta Tamara Gaffney, az Adobe Digital Index. Corporate vezető elemzője. „Ezek a játékok egyre többször szerepelnek jobban a megjelenésük napján, mint a filmek. Az MGS 5 például megduplázta a legjobb premierrel bíró film, a 91 millióval nyitó Harry Potter és a Halál ereklyéi második részének bevételét.”

Azért tegyük kicsit pontosabbá Gaffney kijelentését: a Phantom Pain világviszonylatban a nyolcadik Harry Potter-film amerikai premierjét múlta felül a nyitónap, így kicsit furcsa az összehasonlítás. Bár napi szintű leosztást nem találtam, de a Harry Potter a nyitóhétvégéjén 314 milliót hozott világszinten, szóval feltételezhetjük, hogy legalábbis egálban van az MGS 5-tel. Persze ettől függetlenül a játék nagyon szépen teljesített.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!