Noha Angliában az első hetes adatok alapján sokan kíváncsiak voltak az új Medal of Honorra, az eddig befutott értékelések alapján úgy tűnik, hogy csak a marketinghadjárat vonzotta az embereket a boltba, ugyanis a program a Metacriticen 50% körüli átlagértéket tudott csak elérni. Ennek fényében Michael Pachter úgy véli, hogy az eladások is jóval az elvárások alatt teljesítettek, ami megöli annak a lehetőségét, hogy egy újabb folytatás készüljön.

Pachter szerint a Warfighter a bevétel terén legalább 100 millió dollárral fog alulteljesíteni, illetve a DLC-kből származó bevételek is csalódást fognak okozni a befektetőknek, akik most biztosan nagyon örülnek a Battlefield 3 Premium kétmillió előfizetőjének. Ehhez aztán még vegyük hozzá azt is, hogy a játékosok egy hibáktól hemzsegő programot kaptak kézhez, s már meg is van a recept ahhoz, hogy a sorozatot elkaszálják, vagy huzamosabb időre a fiókba tegyék.