• Animációs sorozatként folytatódhat a Smallville
  • A Lex Luthort alakító Michael Rosenbaum szerint az egész stáb benne lenne a projektben
  • Egyelőre azonban nem látja elérkezettnek az időt
  • A tavalyi sztrájk és a DC vezetésében történt változások miatt

Tisztán emlékeszem, hogy bár messze nem követtem végig a 10 évadot megélt Smallville eseményeit, amíg néztem, addig felettébb jól szórakoztam a Clark Kent eredettörténetét bemutató szérián. Az alkotás ugyan évekkel ezelőtt véget ért, a készítőkben azonban már 2022-ben felvetődött az esetleges reboot ötlete, ám ebből az elgondolásból végül nem lett semmi. Továbbra sincs azonban elfelejtve a történet, a Lex Luthort alakító Micheal Rosenbaum (aki amúgy maga is szívesen vált volna a DCU részévé) ugyanis azt nyilatkozta nemrég a Screen Rantnek, hogy a leenendő Acélembert alakító Tom Wellinggel már gőzerővel dolgoznak egy olyan animációs sorozaton, amely folytatja a The WB-n, később pedig a The CW-n futó produkciót.

smallvillelexluthorclarkkent.jpg

A kép forrása: Game Rant

"Csak annyit tudok megosztani, hogy van egy nagyszerű ötletünk. Alfred [Gough] és Miles [Millar], a Smallville alkotói is támogatnak minket" – mondta a színész. "Amikor eljön a megfelelő idő, szeretnénk előadni a Warner Bros.-nak. Ez azonban nem a megfelelő idő, hiszen volt egy sztrájk, a DC-nél pedig vezetői váltás történt – többek között az egyik legjobb barátom, James Gunn is a porondra lépett. Ha eljön az ideje, szerintem kivitelezhető a dolog, hacsak nincs más ötletük. Mi viszont szeretnénk megcsinálni – az egész stáb szeretné megcsinálni" – tette hozzá. Rosenbaum emellett azt is kihangsúlyozta, hogy már van egy kész koncepciójuk a történetet illetően, emellett pedig az összes színész visszatérne a projekthez – értelemszerűen csak a hangjukkal. A lelkesedés tehát adott, így megeshet, hogy a DCU alapjainak lerakása után zöld utat kap a széria – a DC Elseworlds-ben bőven lenne helye egy ilyen jellegű alkotásnak, nemde?