Az áremelés ára: Milliók mondták le tavaly az Xbox Game Passt

A Microsoft számára is fájdalmas tanulópénz volt a 2025-ös áremelés: kiderült, hogy a brutális drágítás miatt több millióan fordítottak hátat az Xbox szolgáltatásának.

A tavalyi év egyik legvitatottabb lépése volt, amikor a Microsoft 2025 októberében egy egészen drasztikus áremelést hajtott végre az Xbox Game Pass Ultimate esetében, ami a szolgáltatás amerikai havidíját másfélszeresére, Magyarországon pedig a duplájára repítette fel. Most, hónapokkal később a Summer Game Festen a redmondiak hivatalosan is beismerték, hogy a lépés finoman szólva sem jött be: Matthew Ball, az Xbox újonnan kinevezett stratégiai igazgatója egy pódiumbeszélgetés során elárulta, hogy az emelést követően a szolgáltatás "több millió" előfizetőt veszített. Bár a pontos számokat nem részletezte, ez a visszaesés egy akkora szolgáltatásnál is hatalmas érvágásnak számít, aminek a bázisát a drágítás előtt nagyjából 35 millió felhasználóra becsülték.

Kép forrása: Xbox
Kép forrása: Xbox

A botrányos áremelés mögött sokak szerint az állt, hogy a Microsoft a dráguló infrastruktúra mellett próbálta kompenzálni a Call of Duty Game Passbe integrálását, ám a játékosok türelme ezen a ponton egyszerűen elfogyott. Ahogy arról akkortájt mi is beszámoltunk, az áremelés bejelentése után a játékosok tömegesen igyekeztek lemondani az előfizetésüket. A hatalmas elvándorlás miatt az Xbox új vezérigazgatója, Asha Sharma már tavasszal egy belsős feljegyzésben elismerte, hogy a szolgáltatás túlárazottá vált, és emiatt kénytelenek voltak utólag visszavágni az Ultimate árát.

Míg a tengerentúlon végül 23 dollárra mérsékelték az Ultimate csomagot, nálunk pedig 7090 Ft lett az új havidíj (ami még mindig drágább az eredeti állapotnál), Ball most bizakodóan nyilatkozott, és hozzátette: az újabb korrekciók már jobban rezonálnak a játékosokkal. A Game Pass jövője szempontjából azonban ez a fiaskó intő jel lehet az egész iparág számára: a játékosok pénztárcája sem feneketlen, főleg egy olyan közegben, ahol minden másra (főleg hardverre) is jelentősen többet kell költeniük.

Borítókép forrása: depositphotos