• Két új videót is kapott a Diablo 4
  • Az egyik felfedte az ötödik kasztot
  • A másik pedig az Xbox Sieres X|S játékmenetbe enged betekintést

A Blizzard várva várt Diablo 4-e valamikor 2023-ban jelenik meg, és ahogy ma kiderült, a holtakat feltámasztó Necromancer lesz az ötödik és egyben utolsó kaszt benne. Ez derült ki legalábbis az Activision által az Xbox/Bethesda bemutatója során közzétett sajtóközleményből, valamint az alább látható, felettébb hangulatos videóból. A játék PC-re, Xbox One-ra, PS4-re, Xbox Sieres X|S-re és PS5-re lesz elérhető. De ez még nem minden, hiszen egy másik videóban a játékmenetből is többet mutattak, és nekünk ez az izgalmasabb. Ugyanis most első ízben láthatjuk a játék Xbox Series X|S játékmenetét és kaptunk egy bővebb összefoglalót a világáról is, beleértve a megerősítést, hogy közel 150 dungeont fedezhetünk majd fel. Lesznek erődök, speciális bossok (ezekhez elkell pár csapattárs), PvP,  otthoni couch co-op és persze multiplayer is. Az Overwatch 2-höz hasonlóan, amelyet a Blizzard korábban felfedett, a Diablo 4 is cross-play és cross-progression cím lesz minden platformon.

A Blizzard lőtt pár öngólt az elmúlt években, de a Diablo 4-gyel mindent kijavíthatnak. Ha érdekel a Diablo 4, megtalálod a Konzolvilág kínálatában.