• Reminiscence főhőse (Hugh Jackman) lehetővé teszi pácienseinek, hogy újraéljék múltjukat
  • Így ismerkedik meg és szeret bele egy nőbe (Rebecca Ferguson)
  • Akiről egy másik ügyfele emlékeiben kiderül, hogy durva bűncselekmény elkövetője volt
  • Premier augusztusban

Februári teasere után végre megérkezett az amnéziathriller és a disztópia műfaját ötvöző Reminiscence első rendes előzetese, ami stílusában látványosan hasonlít az Eredetre. A párhuzam nem lehet véletlen, hiszen a film rendezője – akinek egyébként ez az első egész estés munkája – Christopher Nolan testvérének, Jonathannek a felesége, Lisa Joy. Utóbbiak közösen készítik az HBO-s Westworld sorozatot is.

mv5bnznkodzkzdqtztlkyi00mmvkltk0nmmtn2u3mmyxymfmmwy5xkeyxkfqcgdeqxvynjy1mtg4mzcv1.jpg
(A kép forrása: IMDB)

A Hugh Jackman és Rebecca Ferguson főszereplésével készülő film története egy nagy háború után játszódik, amikor az emberek a „boldog békeidők” nosztalgiájába merülnek. Egy tudós saját gépével lehetővé teszi pácienseinek, hogy azok újraéljék emlékeiket. Így ismerkedik meg és szeret bele Mae-be is, ám egy másik személy emlékeiben durva bűncselekmény elkövetőjeként tűnik fe a nő. Hősünk mindent megtesz, hogy kiderítse az igazságot Mae múltjáról… Premier augusztusban kizárólag a mozikban.