Véget ért Jonathan Nolan és Lisa Joy sorozatának aktuális évada. A harmadik felvonás több szempontból is paradigmaváltást hozott a szériába. Szemeink előtt egy új világ tárult fel, a Delos cég által létrehozott mesterséges intelligencia kilépett az emberek birodalmába. Az első pár rész után bizakodva vártuk a folytatást, és bár kissé elfogyott a lendület, az évad további epizódjai sem hoztak csalódást.

A második szezon ott ért véget, hogy Dolores (Evan Rachel Wood), a Westworldben véghezvitt lázadása után sikeresen megszökött a parkból, majd elindult útjára, hogy egy szabad jövőt biztosítson fajtájának. Bár az utolsó részekre a szálak kissé összekuszálódtak a fejünkben, a harmadik évad elején világossá válik, hogy ki kinek az oldalán áll és miért harcol. Ezután megismerkedtünk a széria kitárulkozó világával, amely egy olyan utópiában játszódik, ahol egy mindentudó mesterséges intelligencia határozza meg a földön élő összes ember sorsát. A robot létrehozója pedig egy rejtélyes figura, akit Engerraund Seracnak (Vincent Cassel) hívnak, és akinek ezáltal óriási hatalom összpontosul a kezében. Serac rövid időn belül meggyőzi Maeve-et (Thandie Newton), hogy segítsen neki félresöpörni  az útból Dolorest, aki szintén új barátokat szerez, hiszen terveinek megvalósításában csatlakozik hozzá az ex katona, Caleb Nichols (Aaron Paul). Bernard (Jeffrey Wright) mindeközben egyesül Stubbs-al (Luke Hemsworth), és együtt próbálnak meg Dolores és társai nyomára bukkanni. Ezzel a felállással indul útjára a Westworld harmadik évada. A bábuk tehát felhelyezve a táblára, kérdés, hogy ki kerül ki győztesen az összecsapásból?

westworld-3-evad-1.jpg

A történetvezetés sokkal követhetőbb, mint korábban, és bár a sorozathoz méltó fordulatok az utolsó pár részben nem maradnak el, a végére nagyjából tisztán látunk a csatamezőn. A fordulatok egy kissé kevésbé csapnak fejbe minket, mint korábban, de könnyen lehet, hogy ez csupán abból fakad, hogy már fel vagyunk készülve ezekre a pillanatokra. Dolores karaktere pedig minden eddiginél érdekesebbé válik. Az évad végére felrajzolódnak a szereplő motivációi, és Wood színészi tehetsége – melyet korábban páran megkérdőjeleztek – egyértelművé válik. Bernard szerepe ezúttal kissé háttérbe szorul a cselekmény alakulásának szempontjából, ez pedig bizonyos fokig csalódásra adhat okot, hiszen minden bizonnyal ő volt az egyik legszertehetőbb és legkiszámíthatatlanabb pontja a szériának. Serac és Caleb, a két fontos új karakter, üdítő színfoltok a sorozatban. Mindkettejük jellemét lépcsőzetesen ismerjük meg, a történet okosan adagolja az információt a szereplők hátteréről, ezáltal szépen lassan közelebb kerülünk szubjektivitásukhoz.

westworld-3-evad-2.png

Ebben az utópisztikus világban egy teljesen új társadalmi berendezkedés rajzolódik ki előttünk, amelyben a nemzetek és a helyhez kötött kultúrák látszólag háttérbe szorulnak. A hatalmi harcok, amelyeknek tanúi vagyunk, így sokkal nagyobb tétet kapnak. Az írók az összes részletre odafigyelve alkották meg a jövőt, amelyben minden egyes elemnek szerepe van a történetre nézve. Ez a kidolgozottság az egyik legnagyobb erénye lett a Westworldnek, és ezúttal már megmutatkozik a Nolan és Joy által megálmodott világban rejlő potenciál. Korábban is érdemes volt külön figyelmet fordítani a környezetre, illetve a kisebb jelekre, amelyek elárultak apró titkokat erről az új, formálódó világról, de ezúttal végig olyan érzésünk van, hogy még többet akarunk tudni róla.

Ezúttal a készítők kitettek magukért a látványvilág megteremtésénél is. Ahogyan az első pár részben már látszott, a záróepizódok grandiózus jeleneteiben még inkább szemkápráztató digitális effektekkel dolgoztak. A világ jövőbeli nagyvárosainak képe újszerű, ámde az utóbbi évek hollywoodi sci-fijeit idézi. Ez egy tévés produkcióhoz mérten elképesztő teljesítmény.

A Westworld harmadik évada tehát ismét olyan magaslatokba emelte a sorozatot, mint az első szezon, de ezáltal feltette a lécet a készülő negyedik évad elé. Kíváncsian várjuk a folytatást, amely a záróepizód stáblista utáni jeleneteinek tükrében izgalmasnak ígérkezik.