• Érkezett egy érdekes statisztika
  • Az idén eddig legtöbbet játszott videojátékokat rangsorolja
  • Olyan is van közte, ami nem is ebben az évtizedben jelent meg

Ha megkérdezik, hogy mi volt az idei év 10 legtöbbet játszott játéka a mai napig, jó eséllyel olyan válaszokra lehet számítani, mint például az Elden Ring, a Pokemon Legends: Arceus és a The Skywalker Saga. Oké, persze ott van még a Fortnite és a League of Legends is, mivel népszerűségük nem hajlandó megingani. Ha ezt az öt választ adnád, akkor ebben a tippelős játékban mindössze egy pontot szereznél, hiszen a fent felsorolt játékok közül csak a Fortnite-nak sikerült bekerülnie az első tízbe.

video-game-art-e1590631516176.jpg

Az NPD Group munkatársa, Mat Piscatella megosztotta a 10 legtöbbet játszott játékot 2022 első negyedévében, méghozzá megjelenési dátum szerint rendezve őket, hogy még érdekesebb legyen a dolog. Mint említettük, a Fortnite bekerült a válogatásba, és egyike annak az öt játéknak, amelyek nem is ebben az évtizedben jelentek meg. Ennél talán még megdöbbentőbb, hogy a tíz közül egyik sem 2022-ben jött ki, a legfrissebb cím a listában a Call of Duty: Vanguard. A két legrégebbi játék, amely bekerült a top 10-be, a Minecraft (2009) és a GTA 5 (2013). Annak ellenére, hogy együttesen 22 éve vannak a piacon, ez valószínűleg nem meglepő a legtöbb olvasó számára. A teljes lista egyébként így néz ki:

  • – Minecraft (2009)
  • – Grand Theft Auto V (2013)
  • – The Sims 4 (2014)
  • – Fortnite (2017)
  • – Among Us (2018)
  • – Animal Crossing: New Horizons (2020)
  • – Call of Duty: Warzone (2020)
  • – Madden NFL 22 (2021)
  • – Call of Duty: Vanguard (2021)
  • – NBA 2K22 (2021)

Azt is érdemes megjegyezni, hogy az adatok csak az amerikai játékosokat veszik figyelembe, ami megmagyarázhatja, hogy a FIFA 22 miért nem szerepel sehol. A FIFA-t nemrég az Egyesült Királyságban 1995 óta a legsikeresebb videojáték-sorozatnak nyilvánították, így jó eséllyel a fenti listán is előkelő helyen szerepelne, ha a világméretű közönséget vennénk figyelembe. Ugyanez a lista az év végén valószínűleg egészen másképp fog kinézni. Az Elden Ring talán még a top 10-be is betörhet, és talán még néhány olyan nagy játék is ott lesz a 2022-ben megjelenő címek közül, mint a Gotham Knights és a Pokémon Scarlet & Violet.