• Történelmi versenyek is lesznek a MotoGP 19-ben
  • Megjelenési dátumot kapott a Switch verzió is

Azt már eddig is tudtuk, hogy a szuperintelligens mesterséges intelligencia mellett történelmi versenyekre is számíthatunk a MotoGP 19-ben, most azonban megérkeztek az első konkrétumok is ennek kapcsán, méghozzá egy trailer társaságában.

motogp-19-tortenelmi-versenyek.jpg

A Milestone összesen 50 legendás motorversenyzővel és 35 hivatalos versenygéppel készül az egykori 500 köbcentis és a MotoGP kategóriák történelméből, köztük olyan emlékezetes futamokkal, mint a 2003-as Francia Nagydíj Valentino Rossi és Sete Gibernau csatájával, vagy az 2004-es Valenciai Nagydíj Rossi első yamahás szezonjából.

Kapunk három történelmi pályát is régebbi nyomvonalakkal (Laguna Seca 2013, Donington Park 2009, Catalunya 2015), emellett több elhunyt motoros előtt is tisztelegni fog a Milestone a játékmóddal.

Ezzel párhuzamosan kiderült az is, hogy mennyit kell majd várni a Switch-verzióra: a nintendós változat június 27-én érkezik majd, három héttel a PC-, PS4- és Xbox One-verziók június 6-i premierjét követően.