Bár a nagyobb nevű gaming show-k szinte teljesen eltűntek vagy éppen nem nyújtanak semmi komoly izgalmat (rátok nézünk, E3 és Gamescom), a Covid-időszak óta az online prezentációk száma szerencsére alaposan megszaporodott. A Sony, a Nintendo, a Ubisoft dedikált műsora mellett ráadásul ott a PC Gaming Show, ami nemcsak a speckóbb és kiemeltebb PC-s játékoknak enged nagyobb teret, de az indie-nek is, és bizony rendre találni gyöngyszemeket a felhozatalában. A tegnapi PC Gaming Show: Most Wanted is bőven mutatott olyasmit, ami érdemes a figyelemre, ám a legnagyobbat talán a lengyel, varsói 11 bit studios villantotta, hiszen nemcsak a Frostpunk 2 kapott egy teaser trailert, de az egy hónapja bemutatkozott Indikát is sikerült kicsit remixelni.

pcguru-pcgamingshow-11bitsdudios-poland-lengyel-frostpunk2-indika-tel-fagy-ho-szimulacio-1.jpg

Számunkra a Frostpunk 2 persze mindenképpen fontosabb, elvégre az első rész nem véletlenül olyan sikeres mind a mai napig, hogy még társasjáték-adaptációja is legyen, ami ráadásul pont a napokban jelent meg magyarul. A folytatásban 30 évvel járunk az első Frostpunkban lezajlott apokaliptikus hóvihar után. A Földet még mindig a véget nem érő fagy és a zord, jeges éghajlat kínozza. Ebben a könyörtelen világban egy erőforrásra éhező metropolisz vezetőjeként kell a játékosnak helytállnia, miközben muszáj terjeszkedni és megoldani a belső konfliktusokat. Rajtad múlik, hogy döntéseket hozz városod jövőjével kapcsolatban, majd szembenézz azok következményeivel. A Frostpunk 2-ben új léptékben építheted a várost, egész kerületeket hozhatsz létre, különböző célokkal. Persze a város minden részének együtt kell működnie, és olyan kutatási technológiákat kell találni, amelyek meghatározzák a polgári fejlődés irányát.

„A Frostpunk 2 továbbra is a városról és társadalmáról szóló játék” – mondja Jakub Stokalski, a 11 bit studios társ- és tervezési igazgatója. „A növekvő társadalmi különbségek által kiváltott belső zűrzavar azonban azt jelenti, hogy a játékosok újfajta fenyegetésekkel néznek szembe.” Ahogy a város növekszik, az új törvények megalkotása és elfogadása egyre összetettebb kérdéssé válik. A tömeg pedig lassan különböző, sokszor egymásnak ellentmondó jövőképekkel rendelkező frakciókra bomlik, így a tanács az a hely, ahol ezek az elképzelések ütköznek, néha akár erőszakosan. A játékos feladata, hogy felügyelőként gondoskodjon arról, hogy a város ne essen el a konfliktusok miatt. Mert természetesen “nem maga a természet az, ami véget vethet a civilizációnak, hanem az emberi természet.”

A Frostpunk 2 már elsőre is sokkal nagyobbnak érződik, hamarosan pedig egy komplett gameplay trailer is várható. Emellett ismét láthattuk a jövő év elejére esedékes Indikát, amely egy alternatív, kései XIX. században, azon belül Oroszországban játszódik, ahol a vallás ütközik a rideg valósággal. Az Indika egy fiatal apáca történetét meséli el, aki egy szokatlan társsal, magával az ördöggel indul el az önfelfedezés útján. Az általa megismert világ erősen Dosztojevszkij és Bulgakov ihletettségű, a narratíva-alapú történet pedig a komédia és a tragédia vad kombinációja. Az eredetileg moszkvai székhelyű, független Odd Meter stúdió játéka már egy hónapja bemutatkozott, ám a 11 bit studios által felkarolt program most egy remixelt trailerrel jelentkezett, ami erőteljesen hozza a hatvanas és leginkább hetvenes évek euro horrorjainak, vagy éppen grindhouse filmjeinek pszichedelikus stílusát. Az természetes, hogy a Frostpunk 2 érkezését már nagyon várjuk, de az Indikára is érdemes odafigyelni, mert témája és stílusa miatt egészen érdekesnek tűnik.