• A The Initiative rengeteg állást hirdet
  • A Sunset Overdrive direktora ambíciózus projektről beszélt

A The Initiative tavaly nyáron, az E3 2018-on kezdte meg hivatalosan is a létezését, azóta nem sokat hallottunk a Santa Monicában székelő stúdióról. Nagy nevekből viszont nincsen hiány, a Crystal Dynamics részéről Darrel Gallagher (Destiny 2, Rise of the Tomb Raider), az Insomniac Games oldaláról  Drew Murray (Sunset Overdrive, Ratchet&Clank), a Naughty Dogtól pedig Robert Ryan (The Last of Us, Uncharted) is a soraikat erősíti.

Készülőfélben levő projektjüket egyelőre a legnagyobb titoktartás övezi, gyakorlatilag semmit sem tudunk róla. Azt leszámítva, hogy számos álláslehetőség áll nyitva, tehát a fejlesztés java még csak most jön - azaz valószínűleg még egy pár évig nem is hallunk felőlük pletykákon kívül mást. Annyi még bizonyos, hogy nem kisebb célt tűztek ki maguk elé, mint hogy megalkossák az Xbox következő nagy húzócímét, ahogy arról Drew murray is nyilatkozott fenti tweetjében.

the-initiative-xbox.jpg