• Ismét a Remedynél vannak az Alan Wake jogai
  • Ennek köszönhető egyrészt a játék felbukkanása a Control legújabb DLC-jében
  • Aminek a befejezése egyben erősen utal az Alan Wake 2 érkezésére is

Nemrég debütált a Control legújabb DLC-je, az AWE, melynek legfőbb érdekessége, hogy összeköti a játékot a Remedy 2010-es nagysikerű thrillerével, az Alan Wake-kel. Ráadásul, ha mindez nem lenne elég, a kiegészítő befejezése elég erősen utal rá, hogy a finnek már nagyban dolgoznak az Alan Wake folytatásán is. Figyelem, a hír a továbbiakban az AWE befejezésére vonatkozó spoilereket tartalmaz!

Röviden és tömören összefoglalva az AWE végén egy Langdon nevű szereplő kapcsolatba lép a Control főszereplőjével, Jesse Fadennel, és elmondja neki, hogy az Alan Wake helyszínéül szolgáló kisváros újabb paranormális történések színhelye lesz, azonban csak pár év múlva. Ez a kijelentés már önmagában is elég erős utalás az Alan Wake történetének folytatására, főleg akkor, ha mindehhez hozzávesszük, hogy a Remedy sosem csinált titkot belőle, hogy szívesen készítenének egy Alan Wake 2-őt, nemrég pedig az ehhez szükséges jogok is visszakerültek hozzájuk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!