• A Control és az Alan Wake egy univerzumban játszódik
  • Az utolsó DLC várhatóan összeköti a két játékot

A Control sem maradhat kiegészítők nélkül, összesen négy DLC-re számíthatunk, melyek közül kettő fizetős lesz, kettő pedig egy kisebb, ingyenes frissítés. Elsőnek a Photo Mode és az Expeditions érkezik, előbbi magáért beszél, utóbbi pedig egy új játékmódot takar, melyben az eddigi legnehezebb kihívásokkal kell majd szembenéznünk - a leírás alapján erős az érzésünk, hogy egy horda-módot kapunk.

control-dlc-roadmap.jpg

A fizetős tartalmak 2020 első felében érkeznek, a The Foundation során még mélyebbre megyünk a legöregebb házban, és megismerhetjük annak történelmét és a dolgok még furábbra fordulnak majd. Végül, de nem utolsó sorban az AWE (Altered World Events) következik, melyben megint egy másik területét ismerjük meg a helyszínnek, de ennél sokkal többet egyelőre nem tudunk róla. Viszont ami érdekesebb, az a kép hozzá, ami ennél egyértelműbb nem is lehetne: felső fele bizony nem más, mint az Alan Wake borítója szinte egy az egyben.

alan-wake-awe.jpg

Hogy újra találkozhatunk-e a nevezetes főhőssel, vagy előzményt kapunk, vagy pontosan milyen kapcsolatot építenek ki a két játék között az egyelőre sepkulációk tárgya. Egy viszont biztos: ne nagyon számítsunk közvetlen foyltatásra egyhamar.