• A Remedy pár éve már elkezdett dolgozni az Alan Wake 2-n
  • Végül elengedték a játékot más projektek miatt
  • Ezt a csapat kommunikációs vezetője nyilatkozta

Jövőre lesz tíz éve már annak, hogy megjelent a Remedy Entertainment kiemelkedő fogadtatásban részesült pszichológiai akció-thrillere, az Alan Wake. A sztori közel sem tekinthető lezártnak, és bár két DLC, illetve egy különálló spinoff (Alan Wake's American Nightmare) is megjelent a játékhoz, a valódi folytatásra mindezidáig hiába vártunk.

alan-wake-2-a-remedy-dolgozott-rajta-de-elengedtek.jpg

A finn fejlesztőgárda már korábban is nyilatkozta, hogy egyelőre nincs tervben a folytatás, most azonban megtudtuk, hogy néhány évvel ezelőtt elkezdtek rajta dolgozni, de végül nem jött össze.

"Néhány éve dolgoztunk az Alan Wake 2-n, de nem jött össze, úgyhogy egyelőre nem érdemes rá számítani - most eléggé be vagyunk táblázva a következő pár évre" - mondta a Remedy félig magyar származású kommunikációs vezetője, Thomas Puha a VG247 stábjának, hozzátéve, hogy végül idő, pénz és erőforrás szűkében nem készült el a folytatás.

A Remedy jelenleg a Control utolsó simításait végzi, amely augusztusban fog megjelenni. Emellett dolgoznak az ázsiai régióból induló CrossFire folytatásán, valamint a Vanguard névre hallgató divíziójuk nemrég fogott neki a következő nagy játékuk fejlesztésének, amiről egyelőre semmit sem tudni.