• Korábban érkeznek a Final Fantasy 7 Remake szállítmányok Európába
  • Emiatt sokan már a premier előtt meg fogják kapni a játékot

Néhány napja még úgy tűnt, nem túl rózsás a helyzet azok számára, akik fizikai példányra várnak a Final Fantasy 7 Remake esetében, a koronavírus-járvány és a logisztikai nehézségek miatt ugyanis a Square Enix nemrég jelezte, hogy elképzelhető csúszás a bolti verzió esetében. Most azonban nagyot fordult a helyzet, a készítők ugyanis friss közleményt adtak ki, melyben azt írják, hogy Európába és Ausztráliába a tervezettnél korábban fogják leszállítani a játékot.

"Az elsődleges prioritás az, hogy azok is játszhassanak a játékkal a megjelenéskor, akik azoknak az országokban élnek, melyeket a legjobban sújt jelenleg a járvány" - áll a Square Enix közleményében.

A fentiek következményében természetesen sokan jóval az április 10-i hivatalos premier előtt meg fogják kapni a játékot (a neten már keringenek is képek leszállított példányokról), éppen ezért Kitase Yosinori producer és Nomura Tecuja rendező arra kérik a játékosokat, hogy ne spoilerezzék el az újdonságokat azok számára, akik csak később kapják kézhez a remake-et.

A Square Enix a többi régióban élő játékosokat is igyekezett megnyugtatni: minden erejükkel azon dolgoznak, hogy Amerikában és a többi piacon is mindenki megkapja a játékot a premier napján.

Támogasd te is a PC Gurut!