• Tegnap kijött a filmváltozat első előzetese
  • Amit Neil Druckmann sem hagyott szó nélkül

Az Uncharted film már a második játék 2009-es megjelenése óta tervben volt, de valamilyen oknál fogva mindig meghiúsult az elkészítése – egészen idáig. Az Uncharted előzetesében Tom Holland prezentálja nekünk Nathan Drake-et, Mark Whalberg pedig társát és mentorát, Sully-t. A film látszólag a különböző játékokból merít elég sokat, de nem egy konkrét játék közvetlen adaptációjáról van szó. Sam, Nathan rég elveszett testvére (akit a főszéria legutóbbi játékában, az Uncharted 4-ben mutattak be, említésre kerül a trailerben) és az Uncharted 3 ikonikus teherszállító repülőgépes jelenete is egy az egyben megmutatkozik. A játékra való nyilvánvaló utalások ellenére néhány rajongó mégsem teljesen vevő a filmre. Ennek ellenére a Naughty Dog társelnöke, Neil Druckmann izgatott a film miatt, és a Twitteren ezt ki is fejezte. Druckmann a kezdetek óta részt vesz a sorozatban, és mostanra eléggé meghatározó alakja lett a cégnek. Nemrégiben közzétett tweetjében Druckmann visszagondolt az Uncharted franchise legelső játékán való munka kezdeti napjaira, és megjegyezte, hogy nagyon várja, hogy az új filmben egy új közönség is találkozhasson Nathannel és csapatával.

uncharted-trailer.jpg(A kép forrása: PlayStation Blog)