• Úgy tűnik, hogy a Jurassic World: Dominion mégsem lesz a franchise befejező epizódja a pletykákkal ellentétben
  • A film producere reméli, hogy a közeljövőben újabb filmek készülhetnek a sorozathoz kapcsolódóan
  • A bemutató dátuma a koronavírus-járvány okozta forgatási nehézéségek ellenére hivatalosan továbbra 2021. június 11.

Frank Marshall a Collidernek adott interjújában elárulta, hogy a Jurassic World: Dominion semmiképpen sem lesz a széria a lezárása. A producer azt is hozzátette, hogy a harmadik rész esetében inkább egy új kezdetról beszélhetünk, sem mint befejezésről. "A dinoszauroszok mostmár köztünk élnek a szárazföldön, és reményeim szerint még ott is maradnak egy ideig" – tette hozzá Marshall. 

Maga a Jurassic World is már egy új kezdet volt, hiszen Steven Spielberg eredeti Jurassic Park-trilógiáját folytatta az utóbbi években. A franchise élén jelenleg Colin Trevorrow áll, aki az első és a második részen is direktorként dolgozott, de a második epizód szkriptjéért is ő felelt elsősorban, míg Spielberg ezekben projektekben producerként vett részt. A harmadik rész főszerepben egyébként ismét Chris Pratt és Bryce Dallas Howard lesz látható, illetve a Jurassic Park trilógia eredeti triója, Sam Neill, Laura Dern és Jeff Goldblum is visszatérnek. A produkció munkálatai jelenleg állnak, a bemutató dátuma azonban hivatalosan továbbra 2021. június 11.

Jurassic World: Fallen Kingdom