Az EA 2012-ben, illetve 2013-ban „elnyerte” a The Consumerist közönségszavazatát, mely arra kíváncsi, hogy az adott évben melyik az Egyesült Államok legrosszabb cége. Az óriáskiadó természetesen idén is indult, ám a menetelés rövidnek bizonyult, ugyanis már az első körben kiesett, elvesztve a küzdelmet a Time Warner Cable internetszolgáltatóval szemben -- igaz, szoros volt a végeredmény, a „győztes” ugyanis a szavazatok 51,2 százalékát kapta.

Az EA-nek tehát nem sikerült mesterhármast összehoznia, a szavazók pedig úgy tűnik, hogy kissé észhez tértek, felismerve, hogy a cég mégsem az ördögtől való, mikor a versenyben óriásbankok és szintén gigászi telekommunikációs cégek vesznek részt, melyek híresen rossz, a klienseiket sanyargató üzletpolitikát folytatnak.

A The Consumerist szavazása egyébként innentől kezdve számunkra, mint PC Guru Online, már nem érdekes, az egyetlen, a játékiparral szoros kapcsolatban álló cég ugyanis az EA volt.

the-consumerist-ea-time-warner.png