• Nem lesz minden Activision Blizzad cím Xbox- és PC-exkluzív
  • Legalábbis egyelőre erre utal Phil Spencer

A Microsoft tegnap jelentette be, hogy a Bethesda után közel 70 milliárd dollárért az Acitivision Blizzardot is felvásárolja, a hír pedig érthető módon már most aggodalmat keltett a többi platform játékosainak körében. A Microsoft kapcsolódó közleményében azt írta, hogy továbbra is támogatni fogják a kiadó játékai köré épült közösségeket más platformokon is, de egyelőre eléggé homályosak a cég jövőre vonatkozó tervei.

xboxactivision.jpg

Phil Spencer a Bloombergnek az exkluzivitás kapcsán azt nyilatkozta, hogy nem áll szándékukban elszakítani a platformjuktól azokat a játékosokat, akik jelenleg a Sony konzoljain játszanak az Activision Blizzard címeivel. A válasz bármennyire is jól megfogalmazott, kicsit úgy hangzik, mintha ez az ígéret inkább csak a már kiadott címekre vonatkozna. Egy a Microsoft gondolkodásmódját jól ismerő forrás szerint a cég valószínűleg játékonként dönt majd az exkluzivitásról, így lehet van remény a többi platform számára is, de persze még elég friss a felvásárlás, így nem tudhatjuk, mit hoz majd a jövő.