A Bulletstorm mindenképpen érdekes próbálkozás volt, mely szép sikereket ért el a kritikusok körében, a pénztáraknál azonban már nem tudott hasonló teljesítményt nyújtani, s ha ehhez még hozzávesszük a gyengélkedő PC-s verziót is, érthető, hogy miért mondhatunk le egy folytatásról.

Az Epic vezérigazgatója, Mike Capps a GameSpotnak elmondta: sokat gondolkodtak a folytatáson, sőt még előkészületi munkákat is végeztek, de végül egy másik, egyelőre ismeretlen projektet találtak a People Can Fly csapatának.

A cég azért szeretne visszatérni a játékhoz, hiszen volna még ebben potenciál, de az eladások nem voltak olyan jók, mint azt a kiadó várta, a PC-s kiadás pedig a kalózok áldozata lett, illetve az sem segített, hogy az átirat egy fércmunka volt, minimális beállítási lehetőségekkel.