• Érkezik a Crash Team Rumble
  • Új karakterekkel
  • Benne lesz Catbat
  • A széria első nembináris szereplője

Már csak néhány hét van hátra a Crash Team Rumble megjelenéséig, ami egy multiplayer-élményre kihegyezett partijáték lesz, amiben több klasszikus Crash Bandicoot karakter is feltűnik majd. A fejlesztőcsapat az a Toys For Bob, akik többet között a Crash Bandicoot 4: It's About Time mögött is állnak és úgy döntöttek, hogy a jól ismert és megkedvelt szereplők mellett teljesen újakat is elhoznak a közelgő játékba. Az egyik ilyen új karakter Catbat lesz, akiről most még többet elárultak – például azt, hogy nembináris.

A Toys For Bob a Kotakunak adott friss interjúban bővebben is kifejtette a karakter háttértörténetét és megalkotásának részleteit. Az interjúban Dan Neil kreatív igazgató és Paul Yan, a stúdió társvezetője megerősítették, hogy Catbat nembináris, és hogy a Crash Team Rumble a karakterre "they/them" névmással fog hivatkozni. Ezzel Catbat az első nembináris karakter a Crash Bandicoot-sorozat történetében, megalkotásához pedig az ihletet a legendás zenész, David Bowie jelentette. "Bowie-nak volt ez a fajta rocksztár androgün kinézete, amit imádtunk" – magyarázta Yan. A csapat szerette volna, hogy Catbat egyfajta "rocksztár" legyen, aki megszökik Cortex laboratóriumából, és a rock & roll iránti szeretete újabb és újabb hatalmas kalandokba sodorja.

Mindenki kedvenc rókája, egere vagy micsodája visszatér, méghozzá egy elég ütős formulával! Ha érdekel a Crash Team Rumble, a Konzolvilág kínálatában megtalálod.