• Szeptember 29-én debütál a Mosolyogj
  • Egy pszichiáternő kliensei bárgyún mosolyognak, majd öngyilkosok lesznek
  • Nyilvános a rendező bemutatkozó rövidfilmje, ami egy népmesét dolgoz fel

Régen érkezett már a kritika és a közönség által egyaránt magas polcra helyezett pszichothriller/-horror a mozikba, a szeptember 29-én debütáló Mosolyogj (Smile) azonban a kortárs trendeket kielégítő, misztikus-fordulatos filmnek ígérkezik. Hősünk a munkája iránt elkötelezett, empatikus pszichiáternő, akinek kliensei rendre bárgyú mosolyt öltenek és rémes dolgokat művelnek magukkal.

Amikor Dr. Cotter utánajár az esetnek, kiderül, hogy aki látta az öngyilkosságokat, egy héten belül maga is saját kezűleg vetett véget életének. A hősnő versenyt fut az idővel, miközben páciensei sorra elhaláloznak, a családja és újonnan fogadott terapeutája pedig egyaránt borzongató mosolyt öltenek. Főszerepben a 13 okom volt, a Narcos: Mexikó és az Easttowni rejtélyek című sorozatokból ismert Sosie Bacon.

Finn bemutatkozó horrorja

A heteken belül vászonra kerülő opuszt Parker Finn írta és rendezte, aki korábbi sikeres rövidfilmje, a Laura Hasn’t Slept (Laura nem aludt) koncepcióját bontja ki - ezúttal egészestés hosszban. Finn azonban nem Laura történetével kezdte meg nyilvános pályáját. Négy éve a The Hidebehind (magyarul: a rejtőzködő), szintén horrorisztikus munkája keltett feltűnést. A XIX. századi népmesét feldolgozó műben egy fáradt és sérült túrázót cserkész be egy rém az elhagyatott erdő közepén. Finn bemutatkozó rendezése szerencsére nyilvános, alább láthatjátok