Új korszak kezdődik a Netflixnél, a vállalat ugyanis bejelentette, hogy a jövőben már nem félévente, hanem csupán évente teszi majd közzé a nézettségi statisztikáit. Mielőtt azonban végleg búcsút intene a What We Watched elnevezésű jelentéseknek, még egyszer összeállt a teljes kép a Deadline jóvoltából, ráadásul ezúttal az elmúlt négy év legnépszerűbb sorozatairól hull le a lepel.
A Netflix még 2023-ban vezette be a féléves „átláthatósági" jelentéseit, amelyekben több ezer film és sorozat nézettségi adatait osztotta meg. Ez akkoriban egyébként eléggé szokatlan lépésnek számított a streamingpiacon, mivel a legtöbb szolgáltató csak ritkán közölt konkrét számokat, sőt tulajdonképen ezt a szokásukat még mai napig is tartják.
A Deadline most ezekből az adatokból állította össze az elmúlt négy év hivatalos toplistáját, amelyből kiderül, hogy a Nyerd meg az életed (eredeti címén: Squid Game) második évada toronymagasan végzett az első helyen. A folytatás 225,4 millió megtekintést gyűjtött össze, jócskán megelőzve ezzel az ezüstérmes és nem mellesleg díjesővel jutalmazott Kamaszokat (Adolescence), míg a bronzérmet ismét a dél-koreai véres játékok vitték el a harmadik évaddal. Alább a teljes listát mutatjuk.
- Nyerd meg az életed 2. évad 2: 225,4 millió néző
- Kamaszok: 171,6 millió néző
- Nyerd meg az életed 3. évad: 155,8 millió néző
- A Bridgerton család harmadik évad: 154,2 millió néző
- Stranger Things 5. évad: 149,1 millió néző
- Nem versz át: 138,3 millió néző
- Ms. Rachel 1. évad: 137,5 millió nézőm
- Wednesday 2. évad: 133,1 millió néző
- Stranger Things 1. évad: 127,5 millió néző
- Peppa Malac 6. évad: 127,4 millió néző
- One Piece 1. évad: 125,6 millió néző
- Wednesday 1. évad: 124,5 millió néző
- Úriemberek 1. évad: 105,8 millió néző
- Young Sheldon: 104,2 millió néző
- Minden történetnek két oldala van: 104 millió néző
- Szarvasbébi: 103,5 millió néző
- La Palma: 102,3 millió néző
- Stranger Things 2. évad: 101,8 millió néző
- Nyerd meg az életed 1. évad: 101,6 millió néző
- Vad természet 1. évad: 101,1 millió néző
Borítókép forrása: Netflix