• Felújított változatot kap a Nier
  • PC-re is érkezik a játék

Már tavaly decemberben sejteni lehetett, hogy a Square Enix valamire készül a Nier játékok valamelyikével - most pedig bizonyossá vált, hogy a Nier első, 2010-ben még Playstation 3-ra és Xbox 360-ra megjelent része kap felújított változatot. És ami a legjobb, hogy ezúttal nem csak és kizárólag konzolokra, hanem PC-re is ellátogat majd a játék.

nier-replicant-koncepcio.jpg

A bejelentés mellett egy videót is kaptunk a Nier: Replicant Remasterből, melyben keményen négy koncepciórajzot (bár lehet éppen screenshot is, elég homályosak) mutatnak és kapunk némi magyarázatot a játék világához. Ebből pedig nem lehet túlságosan messzemenő következtetéseket levonni arról, hogy a játék milyen mértékű és minőségű felújítást kap.

Támogasd te is a PC Gurut!