Női főszereplő és új helyszín az Assassin’s Creed III testvérjátékábanA magazinban megjelent információk szerint a játék az Assassin’s Creed III: Liberation címet kapta, melynek története nagyjából párhuzamosan folyik majd Connor kalandjaival, ugyanis 1765 és 1780 között lendülünk akcióba egy új, női főszereplővel, Aveline-nel, s New Orleanst, illetve annak környékét ismerhetjük meg közelebbről.

A Liberationben szakítunk Desmoddal, ugyanis az Aveline-nel átélt események az Abstergo propagandagépezetének részét képezik, a céljuk ugyanis az, hogy a jelentkezőknek az assassinok szempontjából is bemutassák az évszázadok óta zajló konfliktust, természetesen olyan módon, hogy a templomosok legyenek a jó fiúk, ám a terv félresiklik, hiszen valaki babrál az Animusszal, s Connor is feltűnik a színen.

Az új hősről egyébként érdemes tudni, hogy francia és afrikai felmenői vannak, a kiképzését pedig egy megszökött rabszolgának, a New Orleans-i assassinok vezetőjének, Agaténak köszönheti, aki egy igazi gyilkológépet faragott belőle. A megszokott fegyverek mellett jól bánik a machetékkel, a pisztolyokkal és muskétákkal is, ezen felül pedig kiváló akrobatikus képességei vannak, ami nem csak a városban, hanem a vadonban (vigyázz az aligátorokkal!) végrehajtott küldetéseink során, illetve a kifejezetten a PS Vitához igazított multiplayer módban is jól fognak majd jönni.

Női főszereplő és új helyszín az Assassin’s Creed III testvérjátékában