• A tervek szerint november 9-től kezdik forgatni az Ozark 4. évadát
  • Az alkotók igyekeznek betartani minden járványügyi intézkedést
  • Jason Bateman azonban ezúttal valószínűleg nem rendez majd egy epizódot sem

A Netflix Ozark című sorozatának záró évada két részre lesz bontva. A 14 epizódot két darab 7 felvonásból álló blokkra bontják az alkotók, amelyek külön debütálnak majd a streaming platformon. Bateman, a sorozat producere, rendezője és egyben főszereplője az IndieWire-nak adott interjújában így fogalmazott:

"November 9-én szeretnénk kezdeni. Az előkészületekkel egyelőre minden rendben halad, így biztosak vagyunk benne, hogy be fogunk tudni tartani minden előírást és óvintézkedést. Rengeteg tanácsadónk van, illetve igyekszünk tanulni más produkcióktól."

Jason Bateman egyébként korábban rendezőként is többször is dolgozott a projektben, azonban ezúttal azt mondta, hogy a COVID-19 járvánnyal kapcsolatos szigorú szabályozások miatt nem tartja valószínűnek, hogy főszereplőként a kamera tulsó oldaláról is részt tud majd venni a munkában. 

gn-giftguidevariablecakarmi.jpg