A Fallout 76 indulása finoman szólva sem sikerült rózsásan, azonban a jelek szerint a fejlesztők nem fogják magára hagyni a játékot, sőt, épp ellenkezőleg. A Bethesda nemrég közölte a 2019-es terveit a programmal kapcsolatban, és ezek alapján bizony egy elég tartalmas év elé nézünk, melynek során összesen három nagy frissítést is kap a legújabb Fallout epizód.

3fopaaq4kgfcrmcgx6mucq.png

Tavasszal érkezik a Wild Appalachia, melyről már érkezett pár információmorzsa az előző héten is. Ez a frissítés elsősorban a mitikus szörnyekre fókuszál majd, de helyet kap benne egy teljesen új főző/lepárló rendszer is, amivel mindenki elkészítheti a saját NukeShine-ját, valamint szintén a Wild Appalachia keretein belül érkezik az új, PvP-re kihegyezett túlélőmód is.

A nyáron esedékes Nuclear Winter legnagyobb attrakciójának a Nuclear Winter nevű új játékmód tűnik, mely a fejlesztők szerint teljesen új játékélményt kínál majd nekünk. Szintén ekkor érkeznek a Vault-raidek, valamint bevezetik a presztízs-rendszert is a tapasztalt játékosoknak, hogy így szerezhessenek még erősebb képességeket.

Ősszel debütál az idei év utolsó nagy frissítése, a Wastelanders, erről azonban eddig meglehetősen szűkszavúan nyilatkoztak az illetékesek, csak annyi derült ki, hogy ez lesz „az eddigi legnagyobb és legambiciózusabb frissítésünk a Fallout 76-hoz”.

Nektek hogy tetszenek az idénre tervezett frissítések?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!