• A Left 4 Dead alkotói Back 4 Blood címen új kooperatív zombis játékon dolgoznak
  • Mely körül egy ideje már gyanúsan nagy volt a csend
  • Most viszont egy új képpel jelezték az alkotók, hogy minden rendben van

A Back 4 Bloodot még tavaly márciusban jelentette be a Left 4 Deadet is jegyző Turtle Rock csapata. A játék az első információk alapján egy kooperatív, zombikra kihegyezett lövölde lesz majd, amire a legtöbben már a bejelentéskor is a Left 4 Dead szellemi örököseként hivatkoztak (bár maguk a fejlesztők nem használták ezt a kifejezést), azonban hiába ez a kapós koncepció, a tavaly március óta nem igazán lehetett hallani semmit a projektről.

Ha egy játék háza táján ilyen mély csönd uralkodik, az a legritkább esetben jelent jót, és többen már a Back 4 Blood esetében is a legrosszabbtól kezdtek tartani, nemrég azonban a stúdió közzétett egy vadonatúj képet, hogy így jelezze, készül még a projekt. Igaz, ez a kép (lásd alább) elég általánosnak mondható, avagy nem igazán lehet rajta olyasmit kiszúrni, amit más posztapokaliptikus alkotásokban ne láttunk volna, de azért azt mindenképp jó tudni, hogy a Back 4 Bloodot nem kaszálták még el.

back-4-blood-02.jpg